Néhány gondolat, hogyan váltam íróvá

2016. szeptember ötödikén, beültem az iskolapadba. Akkor kezdtem el a Kodolányi János Főiskola féléves "Szépíró" kurzusát. Abból az apropóból, hogy közel három éve dolgoztam egy regényen, és több mint 400 oldalnál tartottam, amikor elbizonytalanodtam a megformálás módját illetően. Regényem címe: A Gonosz génje. Honlap is készült hozzá.

Tehát, 2016 őszén prózaírást kezdtem tanulni Petőcz Andrástól, és persze, óhatatlanul tanultam csoporttársaimtól is, amikor egymás házi-feladatait veséztük. A tanárunk már az első találkozáskor adott olyan feladatot, amit otthon kellett megírni. Az óráin elsősorban figyelünk, jegyzetelhetünk, de az írásbeli feladatot nem az órán oldjuk meg. Így mindenki a saját módszere, időbeosztása szerint készülhet a következő órára.

Tetszik a Tanár Úr módszere, aki már az első találkozáskor felcsillantotta annak lehetőségét is, hogy segítségére lesz hallgatóinak írásaik nyilvános megjelenésében. Egyúttal lektorálja a kiválasztott írást, amivel garantálja a színvonalat.

Hogy ezt mennyire komolyan gondolta, bizonyítja az alábbi link, ami elvezet házi-feladatként írt novellámhoz, ami néhány álnéven publikált rövid írásomtól eltekintve, az első "lektorált jelenlétem" a virtuális világ nyilvánossága előtt. Ezúton köszönöm tanárunknak, Petőcz Andrásnak.

http://petoczandrasblog.blogspot.hu/2016/09/szepiroi-kurzus-2016-osz3-kovacs-istvan.html

2017 áprilisában tanárunk feltette a blogra a Miért? című novellám ami 1969 nyarán játszódik, Drezda-Budapest közötti vasútvonalon. Egy emlékezetes vonatozás élményét dolgoztam fel benne.

http://petoczandrasblog.blogspot.hu/2017/04/szepiroi-kurzus-2017-tavasz11-kovacs.html

Az otthonra kapott feladatok arról szólnak, hogy ne csak a saját történetünket akarjuk jól-rosszul rögzíteni az örökkévalóság gránitfalán, vagy virtuális asztalfiókunkban, hanem képesnek kell lennünk tematikus feladat megírására, ha azt a célt tűztük magunk elé, hogy "Író akarok lenni, és kész!". Ezt több mint hat éve, hatvanegy évesen határoztam el. Néhány rövid tematikus írásom megjelent itt-ott előtte is, persze álnéven, mint például a Galéria Savaria virtuális piactér Blogjában.

http://galeriasavaria.hu/blog/kategoria/felhasznaloink_irtak/

Ezen az oldalon Hayho néven jegyzem írásaim, amelyekben többnyire képző- és iparművészeti témákkal foglalkozom, igyekezve különleges információkkal meglepni az olvasót.

Havonta egy-egy oldalt közöl Surányi meséimből Pócsmegyer önkormányzata által kiadott "Pócsmegyeri KISBÍRÓ" című újság, ami papír alapon is megjelenik. Ebben "Istóriás" aláírással publikálok.

De túl vagyok a név választáson. A regényem megjelenése óta a "HayKováts" nevet használom. Anyai és apai nagyapáim családnevét vontam össze, és nem teszek hozzá keresztnevet. Nagyképűnek hangzik, de kamaszkorom kedvelt írója Traven volt. Ritkán teszik hozzá a "B." betűt a neve elé. Traven, és kész. Máig titokzatos a személye. Egyes kutatók Herrmann Albert Otto Max néven emlegetik, de előfordul, hogy  Fred Maruthnak, vagy Ret Marutnak hívják. Leghíresebb egy nevű író: Stendhal, akit Marie-Henri Beyle néven anyakönyveztek 1783. január 23-án, a franciaországi Grenoble városában. Neve elé nem teszünk Marie, vagy Henri keresztnevet. Ő "csak" Stendhal. Így, amikor írok, én is követem példáját. Írói névnek a "HayKováts" nevet használom keresztnév nélkül.

 

Az alábbiakban bemutatom néhány házi-feladatként létrejött írásom. Később beszámolok egy készülő novella füzéremről, amiben csodával határos, megtörtént eseményekről írok.

***

Még a kurzus elején olyan feladatot kaptunk, hogy váltsunk nemet. A férfiaknak egy nő szemszögéből kellett megfogalmazni az elbeszélést.

Nemzetközi TV-Filmfesztivál, Budapest 1976

Két gyerekkori barátnőm, Cynthia és Dorothy türelmetlenül várták az alkalmat, hogy megosszam velük budapesti élményeim. Jól ismertük egymást. A filmszemlén vetített művek hidegen hagyták őket, pedig a gimnáziumban még mindhárman színésznők szerettünk volna lenni.
Aztán Cynthia húszévesen lehorgonyzott egy nála tizenhét évvel idősebb, és három millió fonttal gazdagabb üzletember mellett. Dorothy elvégezte a Művészeti Akadémiát, de az első filmforgatás után feladta, és átnyergelt a művészettörténetre. Harmincévesen átvette apja régiségüzletét a Sohóban, és a műtárgypiacon találta meg élete értelmét.
Mindkét barátnőm érdeklődéssel követte színészi karrierem. Kezdetben mellékszereplőként jelenhettem meg a filmvásznon, néhány felejthető mozifilmben. Majd egyre fontosabb szerepeket kaptam TV sorozatokban, aminek ujjongva örültek. Havonta járunk össze valamelyikünk lakásán, vagy egy csendes étteremben teázni, és legfrissebb élményeinket megosztani egymással.
A váratlan szép idő különösen vonzóvá tette kertes, tengerre néző házunkat Folkstone-ban, ahol mindhárman otthon éreztük magunkat. Dorothy hétköznap a Sohóban lévő üzlete fölött, a padlástérben kialakított műteremlakásban lakott. Hétvégeken hazajár anyjához a szomszéd utcába. Cynthia Wembley-ben él, luxus körülmények között. Hozzá csak akkor megyünk, amikor férje nincs otthon.

Kellemes május végi délután volt. Második férjem, Robert Doverbe autózott a gyerekekkel, így azt hittem, zavartalanul beszámolhatok budapesti élményeimről.

A francia partok felé néző teraszon helyeztük kényelembe magunkat. A gőzölgő teát és a kubai rumot az asztalra készítettem, és három hamutálat a csészék mellé, hogy ne keljen keresztbe nyúlkálnunk az égő cigivel.
Az ötvenes években füveztünk is, de ahogy Roberttől teherbe estem, elhagytam a marihuánát, és szülésig nem gyújtottam rá. 1959 és hatvanhat között dohányoztam a legkevesebbet, ugyanis ebben az időszakban szültem négy kislányt, és egy fiút.
Aztán, ahogy lenni szokott, öt gyermekkel ötszörös a gond, és lassan visszaszoktam. Hamarosan láncdohányos lettem, de negyven éves koromtól egy dobozra redukáltam a napi adagot. Az óta kilenc év telt el, és nagyon ritkán szívok többet húsz szálnál.
- Na, csajok. Rég dumáltuk ki magunkat. – kezdtem az előadásomba.

- Dorothy-val megbeszéltük, mi csendben maradunk. Elő a sztoriddal – villantotta rám
jól karbantartott, vagyont érő fogsorát Cynthia.

- Hát, rendben. Vágjunk a lovak közé! - Még az utazásom előtt történt valami, amiről nem volt alkalmam beszélni barátnőimnek, ezért ezzel kezdtem a beszámolót.
- Cynthia, te el szoktad felejteni, hogy a férjed jóval idősebb, és annak ellenére, hogy megtehetné, nem teszi meg. Megelégszik a te edzésben tartott, tizenhét évvel ifjabb punciddal. Viszont Robert négy évvel fiatalabb nálam, nem dúsgazdag, de sármos szakmabeli, és tanít az Akadémián. Ezt csak azért hozom fel, mert néha engem is elkap a féltékenység zöld szörnyetege. Pont az utazásom előtti nap éreztem meg a férjem ingén egy idegen nő illatát. Nem csináltam ügyet belőle. Elképzeltem szegény Robertet, ahogy ledönti lábáról a színi tanoda ifjú hölgytagja. Szétfeszített combjaival mellkasára nehezedik… A többit ti is el tudjátok képzelni. Nem először, és valószínű, nem is utoljára fordul elő hasonló eset az életünkben. Hozzáedződtem, és ismerem a gyógyír titkát.

- Kutyaharapást, szőrével – szólt közbe Dorothy.
- Pontosabban: Félre kúrást, félre kúrással kúrálsz. – erősített rá Cynthia.

- Az egészben elsősorban az zavar, hogy ilyenkor érzem a korkülönbséget férjem javára. – nem hagytam, hogy barátnőim kizökkentsenek az „előadásomból”. – Egyébként igazat szóltatok. Ha úgy érzem, nem vagyok elég jó a férjemnek, keresek olyat, akinek jó vagyok. – fordultam Cynthia felé, aki az utóbbi tíz évben az asszisztensével élt együtt, aki történetesen egy csinos harmincnégy éves nő volt.

- És ez Budapesten megvalósult? – szögezte nekem a kérdést Dorothy, várakozó tekintettel.
- Csak lépésről, lépésre Drágáim. Hagyjátok, hogy kiélvezzem az események felidézését. – és a teáscsészémbe jó adag rumot töltöttem. A tűzforró tea egyből iható hőmérsékletű lett. Rá is gyújtottam egy Dunhillre, mielőtt folytattam beszámolóm.
- Jól gondoljátok, ha arra gondoltok, feltett szándékom volt az ágyamba vonszolni egy sármos magyar csődört. Oscar, a producerem gyönyörű lakosztályt foglalt a Gellért szállóban, ami egy régi patinás hotel a Duna nyugati oldalán. Saját termálvizes gőzfürdője és uszodája van. Ha Budapesten jártok, vétek máshol megszállni. A filmszemlén délelőtt és este folytak a vetítések a folyó másik oldalán, de a közlekedés nem okozott problémát. A taxi szinte ingyen volt a londoni díjszabáshoz képest, és a londiner füttyentésére rögtön előállt.

- Mikor térsz már a lényegre – türelmetlenkedett Dorothy.

- Nyugalom! Most térek a lényegre. Délutánonként folytak az üzleti tárgyalások, ezeken Oscar kérésére meg kellett jelennem, mint a sorozat női főszereplője. Először a németeknek és az olaszoknak adtuk el az anyagot, velük flottul ment minden. Az olaszok között volt egy jóképű pasas, rám is hajtott. Ráadásul ő is a Gellértben szállt meg. Együtt vacsoráztunk, aztán felmentem hozzá. Sajnos nagyon gyengén muzsikált. Lehet, hogy a piát nem bírta úgy, mint én…, minden esetre, kiábrándító volt az igyekezete. Pedig nyolc évvel fiatalabb volt nálam. Másnap még találkozni akart, de leráztam. Aznap tárgyaltunk a magyarokkal, várakozással telve mentem el az üzletkötésre, de fogatlan, öreg oroszlánok voltak a tárgyaló partnereink. Egyedül a tolmács volt jóképű fiatalember, de a kedves, meleg tekintete hamar elárulta, ő előbb fog a produceremmel közös nevezőre jutni, mint velem.
- Basszus, akkor nem jött össze a várva várt míting egy „magyar csődörrel” sem? – kérdezte izgatottan Dorothy.
Barátnőm türelmetlensége felbosszantott. Jó, akkor még fokozom várakozás feszültségét, és újra rágyújtottam. Az orrom alatt mormogtam alig hallhatóan, inkább csak magamnak: „Hogy csődör volt-e, vagy csak egy álom…, végén úgyis kivesézitek.” és mélyre szívtam a füstöt, karikákat pöfékeltem a szürkülő ég felé, aztán folytattam.
- Fáradtan, rosszkedvűen taxiztam vissza a hotelbe. Elhatároztam, úszok egyet és vacsora után alaposan leiszom magam. Felmentem a fürdőruhámért, törülközőt, köntöst, az uszodában adtak a VIP vendégeknek. Jóleső érzéssel úszkáltam oda-vissza a faragott oszloppárokkal határolt medencében. Kezdtem ellazulni a stresszes nap után. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy velem egy ritmusban úszik mellettem egy vörös szakállas fiatalember. 23-25 évesnek saccoltam. Először nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget. Mellúszásban haladtunk, majd ő a hátán folytatta. Akkor már félreérthetetlen volt, hogy engem követ. Megfordult a fejemben: a srác egy szállodai selyemfiú, és így akar a közelembe férkőzni. De azon túl, hogy merőn nézett, nem volt tolakodó a viselkedése. – mélyet szívtam a harmadik cigarettámból, mert magam is izgalomba kerültem, amikor a szokatlan ismerkedést felidéztem. Barátnőim lakatot téve szájukra, várták a folytatást.

- Kijöttem a hideg úszómedencéből, aminek a túloldalán félkörívben egy kisebb meleg vizű medence van, gyönyörű szecessziós építészeti környezetben. Beültem a meleg vízbe, egészen nyakig elmerültem, és élveztem, ahogy átmelegít. Eszembe jutott a fiú, már-már hiányoltam, amikor mellém úszott a másik oldalról. Magyarul szólított meg, hangja kellemes volt, de egy szót sem értettem. Annyit mondtam csak, hogy nem értem, mire kicsit zavarba jött. Arra következtettem, hogy fogalma sincs, ki vagyok, és a dzsigolót is kizárhatom, azok jól beszélik a nyelvünket. Aztán majdnem tökéletes oxfordi kiejtéssel ennyit mondott: Sorry, my english is very poor. Igazat mondott, tényleg szegényes volt a szókincse, de összeszedte magát. Kiderült róla, főiskolán tanul szobrászatot, és nagyon tetszem neki. Ezzel aztán ki is merült a nyelvtudása. Viszont a testbeszéde működött.

- Csak nem nyúlt az úszó dresszed alá? – kérdezte Cynthia vigyorogva.

- Annál finomabban csinálta – belekortyoltam az egyre erősebb, és egyre hidegebb teámba. – A medence kőpadján ültünk egymás mellett, gyakorlatilag kettesben. Középen lévő díszkút takarta a másik oldalon ülő két férfit, akik egymással voltak elfoglalva. A fiatalember elém térdelt, és lassan a fejemhez emelte mindkét kezét. Olyasmit mondott, hogy szívesen megmintázna, és nagyon gyengéden a kezeibe fogta arcomat. Nem tiltakoztam. Úgy tett, mint a vakok, amikor letapogatják egy idegen arc formáit. Még a szemét is lesütötte. Aztán lassan lefelé haladt. Végig simította vállaim, a karom, és végül megfogta mindkét kezem. Mondhatom, bensőséges érzés volt. Zavarba jöttem, és felálltam.
A fiú mozdulatlan maradt, csalódott szemekkel követett, ahogy az öltöző felé mentem. Nem tudtam megállni, hogy ne nézzek vissza rá. Ő ott állt a díszkút mellett, és csak nézett. – idéztem fel révedező tekintettel a furcsa szituációt.

- Csak ennyi volt? Meg sem próbáltad felhívni a szobádba? – kérdezte Cynthia csalódottan.

- Várd ki a végét – szóltam rá, és újabb cigire gyújtottam. – A Gellért fürdőben a VIP kabinsor az öltöző bejáratától néhány lépésre van. A kabinos pultjától rálátni az ajtókra. Gondolom, a biztonság miatt tervezték így. Én a negyedik kabinhoz kaptam kulcsot, amit a dresszem cipzáras zsebébe dugtam, így nem kellett keresgélnem a kabinost, aki éppen nem volt a helyén. Törülközés közben a gondolataim a srác körül jártak. Éreztem, hogy nekem kellett volna kezdeményeznem, hiszen olyan fiatalnak és tapasztalatlannak látszott… Aztán pont ezzel nyugtattam meg magam, hogy túl fiatal hozzám, hiszen a fiam lehetne. Felvettem a bugyimat, és a blúzom. Az a kék, gyöngyház-gombos felsőrész volt rajtam, amit együtt vásároltunk márciusban. Éppen kezdtem begombolni, amikor halkan kopogtak a kabinajtón. Résnyire nyitottam ki, nem tudhattam, ki kopogott. Mint Barbarossa Frigyes fiatalon, úgy nézett ki az én lovagom, persze királyi palást nélkül.
– És beengedted? - kérdezte Dorothy.
- Igen, beengedtem. Pontosabban berántottam, nehogy észrevegye a kabinos – vallottam be töredelmesen. – Nem akartam másnap a pletykalapok címoldalára kerülni.
- Uúú, de izgi. – jött ki Cynthiából is – egészen benedvesedtem.
- Gyerünk June, folytasd! – erősített rá Dorothy.
- Bocs lányok. – mondtam, mert a figyelmem a földszintről érkező zajok vonták el. Felálltam, és bementem a teraszról a nappaliba. Akkor már tisztán hallatszott, családom váratlanul hazaérkezett. Robert jelent meg a lépcsőfordulóban. Arcára volt írva, valami rosszul sült el a kiránduláson.
- Mi történt? – kérdeztem aggódva.
- William labdának nézett egy kőgolyót, és belerúgott – kezdte mesélni a férjem, amikor felért a nappaliba. – Kerékvető kő volt egy villa kapujában, körbenőtte a fű. A nagylábujja piszkosul bedagadt, de kiderült, csak megrepedt. Most jöttünk Elliot doktortól, aki megröntgenezte, és begipszelte. Pár hétig nem tud a jobb lábára cipőt húzni… Most a lányok vigasztalják, de te is lemehetnél hozzá. – közben Robertnek eszébe jutott, hogy csajozós napom van. Kiment a teraszra, üdvözölte barátnőim. Én meg lementem szegény tizenöt éves okos-tojásomhoz, vigasztalni. Az élménybeszámolóm befejezésének lőttek, elnapoljuk a jövő hétre.

Írta: HayKováts

Ha valakit érdekelne a történet befejezése, kérem, e-mail-ben jelezze:

haykovax@gmail.com

 

***

 

Az alábbi rövid novellát is házi-feladatként írtam

Közölve a Kodolányi Főiskola támogatásával 2018-ban megjelent "Repülés" című antológiában

 

Moszkva tér − idő
Írta: HayKováts

Egy szép tavaszi vasárnap az osztály a Budai hegyekbe igyekezett. A Deák téren találkoztak reggel nyolckor.

A metrószerelvény teljesen üres volt. A nyolcadikosok betódultak a kocsiba, némelyik gyerek két helyet is elfoglalt. Hiába kérte őket a tanár: „Legyetek fegyelmezettek! Ahogy kiértek a hegyoldalba, kedvetekre bomolhattok.”
A két napközis tanárnő és a három kísérő szülő nehezen tudta féken tartani a huszonhét kamasz fiút és lányt.
A metró elindult a Deák téri megállóból és gyorsulni kezdett. Következett a Kossuth tér, de a metrószerelvény nem állt meg. Nem is fékezett.
A gyerekek észre sem vették, ők csak bohóckodtak egymással, és cseteltek az okos-telefonon.  
A tanár nem értette, mi lehet az oka, hogy túlrobogtak a megállón. A hangosbemondó csendben maradt.
A metró tovább gyorsult. A felnőtt kísérők óvatosan fogódzkodva mentek oda a tanárhoz, és összedugták fejüket.
Nem találtak magyarázatot, mi történik. Ez nem a négyes vonal volt, ahol vezető nélkül közlekednek a szerelvények, ezért két szülő vállalta, előre megy az első kocsihoz, amiben a vonatvezető irányítja a metrót.
Hiába próbálkoztak, nem nyílt ki az átjáró ajtaja.
Közben elhagyták a Batthyány teret, a sebesség fokozódott.
Mi lesz a Széll Kálmán tér előtti kanyarban? – cikázott át a tanár fején a gondolat, és meggondolatlanul meghúzta a vészféket. Átfutott az agyán, hogy szólni kellett volna mindenkinek, készüljenek fel a hirtelen fékezésre, de felesleges volt az aggodalma. A metrószerelvény tovább robogott. Olyan vágtába kezdett, hogy nem hagyott időt elemzésre.
A kanyarban a kocsi megfordult a tengelye körül. Mint egy hatalmas csigafúró, spirális mozgással tekeredve forgott és haladt előre. A forgás sebessége fokozódott, az utazók az ülésekhez tapadtak. Egyszerre volt szédítő és félelmetes. A srácok üvöltöztek, a lányok sikongattak, még a szemüket is becsukták. Kezdetben olyan volt, mintha egy vidámparkban lennének.
Hirtelen minden elsötétült. Az eszeveszett pörgéstől egyre többen vesztették el eszméletüket. A tanár teljesen úgy érezte, felsőbb utasításra űrhajós kiképzés részese lett, és bent felejtették a centrifugában. Agyában leoldott a kismegszakító.

Amikor magához tért, nem hitt a szemének. A metrókocsi sötétjéből homályosan kilátott. Minden fényben úszott. Egy állomás peronját ismerte fel az elmosódott foltokból.
Az ablakon sűrű karcolások. Ferde sávokban vésődtek az üvegbe mindkét oldalon. A homályt a sárréteg okozta, ami beterítette a metró kocsi ablakait. Egyszer csak vízsugár csapódott az üvegre, ami lemosta a sarat, de az ívelt karccsíkok ott maradtak. Az forgás okozta sérülések nyomait őrizte az üveg.
A tanárnak bevillantak eszméletvesztése előtti rémisztő pillanatok. Mégsem álmodta az egészet. Ahogy az első ablak kitisztult, rögtön meglátta. Az állomást jelző táblán ciril betűs felirat volt. Valami még derengett a fejében az orosz nyelvből.
„Krasznaja Plosagy” – a Vörös térre érkeztek. Pedig csak a Moszkva térig − elnézést, a Széll Kálmán térig − akartak utazni.
A tanár teljesen összezavarodva érezte magát. Nem jutott eszébe, ki is az a Széll Kálmán? Szerencsére a többiek rendben voltak. Eltekintve a kis ijedtségtől, újra gyerek zsivaj hangja töltötte be a metró kocsit. Közben az ajtók nyílni kezdtek, és vidám pionírok énekelve integettek a peronon. Valamilyen orosz úttörő dallal és virágokkal fogadták az érkezőket.
A tanár mély levegőt vett, és elkiáltotta magát: – Gyerekek! Sorakozó! Kiszállunk!

 

***

2017-ben átigazoltam a "Próza-drámaírás" kurzusra, merő kalandvágyból. Elsősorban a film forgatókönyv írás érdekelt, mert úgy érzem, a regényem könnyen filmvászonra szabható. Persze, azt profikra bíznám. New Yorkban élő barátom ismeri a történetem, és ő mondta, hogy filmen is el tudná képzelni.

Az idei házi feladatok közül egy rendhagyót mutatok be. Azért rendhagyó, mert induláskor nem akartam szimpadra való művet írni.

Ez egy rövid kétszereplős jelenet, amivel megleptem tanárom és hallgató társaim az évzáró felolvasáson. Hirtelen jött az ötlet, amihez a szomszéd faluban megtörtént eset adott kiindulópontot. Tehát a helyszín, egy "T" alakú útkereszteződés, a valóságban is megtalálható. Ezúton is köszönöm Vidéki Biankának, hogy vállalta a felolvasáson a "Lány" szerepét.

 

A vonzás törvénye
/jelenet/

Írta: HayKováts

 

Helyszín 1. Falusi porta hátsó kertjének kerítése, kiskapuval.
Szereplők: Apa és felnőtt lánya

Az apa várja lánya érkezését, kinyitja a kertkaput. A lány gyors léptekkel közeledik, hátizsákkal a vállán.

Apa, köszönés helyett indulatosan ráförmed lányára: – Hát nem megmondtam!?

Lánya, csodálkozó szemekkel kérdezi: – Mit mondtál meg? Bontott csirkét hoztam, ahogy anyuval megbeszéltük. Tudom, hogy az utolsó tyúkot vasárnap vágta le.

Apa, magyarázóan: – Azt mondtam meg jó előre, hogy rossz vége lesz.

Leány: – Még mindig nem értem, miről beszélsz.

Apa: – Hát, a vonzás törvényéről. Annyit magyaráztad: „amire sokat gondolunk, az előbb, vagy utóbb megjelenik az életünkben.

Lány: – Igen, ez így is van. De akkor sem értem, mért foglalkozol ezzel pont most? Kilóg a nyelvem, úgy siettem a busztól, mert Bözsi néni azt mondta, mentő vitte el nagymamát. Mi történt vele?

Apa: – Leesett az ágyról. Szerencséje volt, két bordatöréssel megúszta. A mentős azt mondta, lehet, hogy csak bordarepedés. A röntgen ezt igazolta, néhány hét és rendbe jön. Olyan szívós a szervezete, hogy száz évig is elélhet. Ezt már az orvos mondta anyádnak, aki most is bent van nagyanyáddal a kórházban. Telefonon beszéltünk.

Lány, csalódottan: – A nagyi szívós, nekünk szívás. Én biztosan nem bírom ki, még huszonöt évig egy fedél alatt vele. Úr isten! Ahogy hazaérek, engem cseszeget. Semmi sem jó neki, amit csinálok.

Apa, nyugalmat erőltetve magára: – Én sem rajongok az anyósomért, de akkor is az anyád anyja. Több tiszteletet vár tőled. Holnapra vegyél virágot, meglátogatjuk a kórházban. Pár napig még megfigyelés alatt tartják.

Lány, zavartan: – Nekem holnap is Pestre kell mennem. Továbbképzésre.

Apa, felháborodva: – Már megint olyan vorkcsopra mész hétvégén? Ezeknek már semmi sem szent? – mondja felfelé nézve.

Lány: – Vörksop, apu, és fontos az előmenetelemhez a cégnél.

Apa: – Biztosan ott is ezzel a kurva vonzás törvényével foglalkoztok.

Lány: – Apu, neked meg mi bajod a vonzás törvényével?

Apa, elgondolkodva:
– Na, hagyjuk. Lehet, hogy nincs igazam. – aztán emelt hangon folytatja: – Arra emlékszel, hogy a nagyapád halála után, nagyanyádnak nem volt maradása a régi házban?

Lány: – Persze, azzal magyarázta, hogy ott minden a nagyapára emlékezteti. Pedig milyen klassz házunk volt a domboldalon. Szép kilátás a szőlőre. De a nagyi utálta a szőlőt, és nem akart arra emlékezni, hogy a nagyapa a hitvesi ágyban csalta meg. Ezen mai eszemmel nem is csodálkozom. Nagyapa mindig kedves és türelmes volt hozzám. Kár hogy a szíve felmondta a szolgálatot… Idén lenne hetvenhét.

Apa: – Na, jó. annak már nyolc éve, hogy a barátnője lábai közt kilehelte a lelkét. Isten nyugosztalja. Nagyanyád még az egyházi szertartás ellen is tiltakozott. Anyádon múlott, hogy rendesen eltemettük… De nem erről akartam beszélni. – az apa mély levegőt vesz, és folytatja: – Amikor nagyanyád kinézte ezt a házat, én már akkor megmondtam, nem szerencsés, hogy a keresztutcára néz a hálószoba ablaka. Neki meg pont ezért tetszett. Akkor már a köszvénytől alig tudott mozogni. Azért is akart beköltözni a falu közepére, mert a dombról már nehezen tudott bejárni…

Lány, apja szavába vágva: – Persze, nem volt kivel pletykálkodni. Innen meg egész nap leskelődhet. Mióta eladta a szőlőt, egy kapavágást sem tett. De a piacra, meg a templomba most is kicsoszog. 

Apa: – Te meg egy éve arról beszélsz, hogy hamarosan új autód lesz. Hát, most ez bejött, házhoz szállította a vonzás törvénye.

Lány, csodálkozva: – Mit hordasz össze? Megint bepiáltál?

Apa, öntudatosan: – Nem piáltam be, csak ittam egy kis szíverősítőt. Ha meglátod az új kocsidat, te is kérsz a törkölypálinkából.

Lány, zavartan: – Légy szíves, végre világosíts fel, mert nem értek semmit.

Apa: – Gyere, és nézd meg a saját szemeddel.

Helyszín 2.

A színpad elsötétül, majd a házban folytatódik a jelenet. Az apa odalép az ajtóhoz, és kitárja a lánya előtt. A hálószoba romokban, az ágy ferdén a sarokba szorulva, mögötte egy piros Porsche néz szembe velük.

Lány, hüledezve: – Ilyen nincs.

Apa, higgadtan: – A szomszéd Józsi látta mi történt. A Porsche szabályosan megállt a szemközti stop táblánál. Mögötte jött egy öreg teherautó, elromlott a fékje, és betolta a kocsit a házunkba. De, úgy is mondhatnám, a házunk bevonzotta ezt a szép autót. A vezetőjének szerencsés volt, hogy nem készült el a kőkerítés, amit évek óta forszírozok. A régi léckerítés, meg az ablak alatti vályogfal, nem volt neki akadály.

Lány, elgondolkodva: – Hálát adhatunk a Jóistennek, hogy lefékezte a teherautót. Mi lett volna, ha az hajt át a falon?
Apa, elbizonytalanodva: – Hát, romba dől az egész ház…

Lány, apja vállaira teszi kezeit, és merőn a szemébe néz:
– Apu, itt a bizonyíték, valóban működik a vonzás törvénye. Azt mondtad, „szerencsés, hogy nem készült el a kőkerítés, amit évek óta forszírozol.” Miért is erőltetted évek óta, hogy kőkerítést rakasson a nagyi? A te félelmed vonzotta be az autót a hálószobába.

Az apa tátott szájjal néz a lányára, hang nem jön ki a torkán.

 

Függöny

 

az oldal még fejlesztés alatt

MIÉRT HAYKOVATS? ÖNÉLETRAJZ BLOGkOLÁS NAGYVÁROSI AUTÓZÁS

TALÁLMÁNYOK "A VÉLEMÉNY SZABAD" ILYÉS MÁRTÁRÓL FOTÓ GALÉRIA

KÉPZŐDMŰVEIM AZ ORFEÓRÓL VERSEIM

RECEPTEK EMLÉK-KÉPEK Kapcsolat